– Miért lett színész?
– Mert tele voltam exhibicionizmussal, bár ahogy telnek az évek, ennek aránya csökken. Tény, hogy már az óvodában is szavaltam, később mégis orvosnak készültem, hogy megmentsem betegeskedő nagymamámat, aztán úgy alakult, hogy hamarabb vettek fel a jogi egyetemre, mint a színművészeti főiskolára, de szívesen lettem volna építész is. A középiskolában, ahol főleg Buknicz Zoltán tanár úrnak köszönhetően sokat versenyezhettem, de stabil tagja voltam a diákszínpadnak, s többször nyertem szavalóversenyeket.
– Mi volt az első szerepe?
– Egy helyzetgyakorlat a főiskolán, ami hasonló volt, mint ami a Beugró-műsorban mostanában látható. A diploma átvétele után először a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című darabban állhattam a világot jelentő deszkákra első munkahelyemen, a Vígszínházban, ahol már a szüleim is megnézhettek, mert addig – kifejezett kérésemre – nem vehettek belépőjegyet.
– Melyik alakítása a legkedvesebb?
– A mögöttem lévő 25 évből nem lehet kiemelni csak egyet, hiszen több is volt. A Kornis Mihály művéből készült Körmagyarban például nagyon szerettem az írót játszani, vagy a Szentivánéji álomban Pukk figuráját, de említhetem III. Richárd alakját is. Az viszont biztos, hogy jó lenne egyszer megkapni a Nem félünk a farkastól című dráma férfi főszerepét, amit Richard Burton is alakított az 1966-ban készült világhírű filmben.
– Ön nem csak játszik, de rendez is. Miért?
– Mert nagyon jó érzés, hogy van a fejemben valami, ami aztán mások számára is láthatóvá válik. Ez a rendezés. Fantasztikus ahogy a fantázia valóra válik a filmen.
– Az Üvegtigris ötlete honnan jött?
– Egy miskolci srác írta, akinek forgatókönyvén úgy elkezdtem röhögni, hogy felébresztettem vele a családot. Biztos voltam benne, hogy a poénok másokat is elvarázsolnak, de azt nem hittem, hogy mostanában már a 3. részen fogunk gondolkodni. Mert ez a film azokról szól, akikről nem szoktak filmeket csinálni, pedig ők is részei a világnak. Örülök annak, hogy sikerült bebizonyítani: a kudarcos életek gazdái is szerethető figurák. Arról nem is beszélve, hogy megfigyeléseim szerint minél sikeresebbé válik valaki, úgy lesz egyre magányosabb, akit az örök kétkedés igazgat.
– Nézőként milyen filmeket szeret?
– Mindenevő vagyok, akár négy vetítést is megnézek egymás után. Családunk kedvence az Igazából szerelem, ez ment nálunk karácsonykor, előtte és utána is.
– Apropó! Két színész hogyan fér meg egy családban?
– Nagyon jól. Feleségem Nagy-Kálózi Eszter, akivel mindketten gyerekeinkre vagyunk a legbüszkébbek. Flóra lányunk jelenleg Németországban él, s szintén színésznek készül. Olivér gitárszakon tanul, de rendszeresen zongorázik és komponál, míg a legfiatalabb Szonja, aki francia-magyar nyelvű gimibe jár, s párbajtőrözik a Vasasban, ahol hajdanán én is futballoztam.
– Igaz, hogy szeret kertészkedni?
– Ha igen, rajtam röhög a környék, mert a fán ülve olvasom a „Hogyan metsszünk?” című könyvet, de azért nagyon élvezem. Ha a kertben bámészkodom, azt nem érzem időpocsékolásnak, de ha odabent teszem ugyanezt, azt igen. Van egy traktorom is, a nagyok közül a legkisebb, amivel az Őrségben szívesen szántok, tárcsázok, boronálok, mert előttem a káoszt látom mögöttem pedig a rendet.
– Jelenleg mit csinál?
– Szabadúszó vagyok, élvezem, hogy kevesebb a kötöttségem, bár néha van olyan érzésem, hogy jó lenne újra tartozni valahová. Egy jó közösséghez, de sajnos abból kevés van. Pedig szükség lenne arra, hogy összekapcsolódhassanak az emberek. Sajnos rossz állapotban van az ország, morális csődben vagyunk. Korruptul, hazugul élünk, magunk alá piszkítunk, egyre nagyobb a züllöttség. Azt gondolom, hogy nekem is dolgom mindennek a felmutatása, és a művészet eszközeivel rávilágítani arra, hogy ez nem jó, ezen változtatni kell.
AJÁNLOM AZ OLDALT
